A Médiatanács új elnöke még a mikrofont sem ismeri

Kisebb baki zavarta meg a Médiatanács új elnökének beiktatását - értesült a Vezérszónok. Információink szerint Karas Monika az eskütételhez felállított és balra fordított mikrofon mellé állt be, majd ott mondta el a beiktatási szöveget.

Az új elnök személye ellen távolmaradással tüntetett az MSZP, a Jobbik pedig nemmel voksolt. A két ellenzéki pártnak az volt a véleménye, hogy a poszt alkalmassági feltételeit a Parlament a közelmúltban úgy változtatta meg, hogy azt csak Karas Monika tölthesse be. Novák Előd szerint szomorú, hogy Orbán Viktor képtelen a különválasztani a Fidesz elnöki posztját és a miniszterelnökséget. Szintén nem gombot nyomták meg az LMP képviselői is.Távol maradt a szavazástól a Párbeszéd Magyarországért is. Szerintük ugyanis Karas Monika esetében egy Csurka Istvánhoz közeli újság és a Simicska‒Nyerges médiabirodalom  jelenti a referenciát ahhoz, hogy ellássa a hivatalt.

A kormánypártokat természetesen ez cseppet sem hatotta meg és a parlament 248 szavazattal, 43 ellenében és két tartózkodás mellett kilenc évre a Médiatanács elnökének választotta Karas Monikát.

Azért az meglehetősen kínos, hogy épp a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (és most már a Méditanács) vezetőjétől ennyire idegen legyen a mikrofon. Reméljük, hogy az évek során lesz alkalma alaposabban megismerkedni a tömegtájékoztatás eme kiváló technikai eszközével is.

Címkék: baki parlament beiktatás nmhh médiatanács karas monika

2013.09.09. 18:58 11 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerszonok.blog.hu/api/trackback/id/tr995504609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2013.09.10. 01:26:21

Gondolom, ha a következő kormány majd le akarja váltani, milliárdos kártérítés fogja megilletni Karas Mónikát is.
Bámulatos mekkora az egyetértés a fideszben, nyilván mindenki egyöntetűen, igaz szívvel és lelkiismeretfurdalás nélkül gondolja azt, hogy ő a legalkalmasabb erre a pozícióra. Minden parancsra nyomkodónak nyugodt és szép álmokat kívánok az éjszaka hátralévő részében. Ja és holnapra is.

birkakhoz 2013.09.10. 06:09:31

Borzaszto ami ebben azorszagban zajlik, ORBAN AMOKFUTASA TONKRETETTE AZ ORSZAGOT ANNYIRA MEGEROSODOTT ES MINT A POLIP MINDENHOL AZ O SEGGNYALO ELVTELEN SZOLGAI ( penz ) ulnek hogy szerintem nem lehet legyozni raadsul meg a valasztasi torveny is ugy szabtak hogy demokratikus uton szinte levalthatatlan!GATLASTALAN SZEMET ELVTELEN CSALO A FELCSUTI PARASZT!

GONOSZ 2013.09.10. 06:27:13

Ez történik azután amikor nyolc évig hazudoznak éjjel nappal.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2013.09.10. 07:17:37

Bíró: Ön valamikor esküt tett a média szabadsága, függetlensége tárgyában, emlékszik rá?
Vádlott (Karas M.): Bíró úr, mutasson akár egyetlen hangfelvételt, ahol ez visszahallgatható!
ügyes trükk a jövőre nézve...:)

kvadrillio 2013.09.10. 07:36:39

AZÉRT ÁLLT A MIKROFON MELLÉ, MERT EGYENRANGÚ AKAR LENNI VELE ! :)

É2I 2013.09.10. 07:49:19

Ne legyünk már ennyire kicsinyesek. Nem tehet róla, ha nem ismerte fel, de ha f.sz alakú lett volna még be is kapja, csak úgy megszokásból.

gipsz.jakab 2013.09.10. 08:52:58

természetesen ez jelzés volt...
a hatalom finom jelzése, hogy ezentúl
a mikrofon mellé lehet csak beszélni...
így persze senki hangját nem lehet majd halani...

ez az uj média koncepció

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.10. 08:58:47

szerencsére sok esélyetek nincs visszakerülni a hatalomba elvtársak, hiába nyomjátok az ajvékoló propagandát

2014-et is messze nyeri a fidesz ^^

vezér01 2013.09.10. 09:52:25

Bezzeg a régi szép időkben nem így mentek a dolgok. Antall Jóska a saját embereit akarta beültetni a Tv és a Rádió elnöki székébe,a haladó demokratikus erők azonban
a haladó demokratikus nyugati elvtársakkal összefogva megakadályozták ebben.Aztán jött Horn Gyulus és sima kézi vezérléssel úgy kibaszta Hankisst és Csúcsot a székéből,ahogy kell ! A haladó és demokratikus népség meg kussolt.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.09.10. 09:53:35

@wmiki: én sem értem hogy neked miért válaszolok, amikor az elmúlt évek kommentelő pályafutása bebizonyították hogy felesleges, de őszintén kíváncsi vagyok, hogy neked mi kellene ahhoz hogy kérdéseket tegyél fel: biztos jól van ez így?
Mi köze a nyomorult baloldalnak ahhoz hogy, mindenféle vita és előzetes egyeztetés nélkül valakit kineveznek 9 évre egy olyan hatóság élére aminek egyetlen egy ellenzéki tagjai sincs?
Ha valaki feltesz egy kérdést, hogy egy minimális média és nulla vezetői tapasztalattal rendelkező embert kineveznek 9 évre, akkor az ajvékoló elvtárs? De komomlyan...

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása